2010. november 10., szerda

Édeskömény

Az úgy kezdődött, hogy olvastam Duende édesköményes kolbászkáiról. Folytatódott némi nyomozással, sertésbél felkutatásával, hétvégi bolhapiacon húsdaráló és kolbásztöltő egység beszerzésével. Aztán gondoltam nagy tudatlanul, hogy veszek édesköményt, leemelem a polcról, beteszem a kosárba, jövünk haza együtt az édesköménnyel és csinálódhat a kolbász.
Csakhogy nem volt a polcon édeskömény, én pedig gondolkodóba estem, hogy azt se tudom mi az az édeskömény. Ólálkodott még egy néni a sorok között, gondoltam egy ilyen néni már csak meg tudja mondani miféle jószág ez, meg is mondta, hogy az egy hagymához hasonló növény, szokott is látni a zöldségek között, de ő azt főzni szokta. A zöldségek között nem találtam, itthon viszont lázas nyomozásba kezdtem.





Még mindig nem vagyok elég okos, de már tudom, hogy gumós növény és bizony nem csak fűszer, hanem gyógynövény is (habár a legtöbb fűszernövény használatos a népi és természetgyógyászatban is).

Találtam még olyan képeket is, ahol a magja a közönséges fűszerköményhez hasonlít, gyanítom nekem erre volna szükségem por alakban, vagy még jobb volna egészben, frissen zúzva vegyíteni a kolbászba rakandó egyéb holmik közé.

4 megjegyzés:

  1. Jó reggelt! :)

    Igen, a magjára van szükség, nagyon finom fűszer. Legalábbis, nekem az egyik nagy kedvencem. Fűszerként egyáltalán nem lehet kapni, sehol sem fogsz találni. Én a fitotékában szoktam venni, ott ömlesztett teaként árulják. Mozsárban szoktam porrá őrölni.
    Hűsokhoz rendkívül finom, nem csak kolbászhoz, de egyben sültekhez is.
    A gumója is finom zöldség, de azt is ritkán lehet kapni, leglábbis nálunk.
    A legutóbbi édeskömény készletem egyébként egy barátomtól van, elszórta a kertben a magokat, ugyanúgy kikel, mint a kapormag és hasonló a zöldje is, az is nagyon finom zöldfűszer: ánizskapornak hívják, és majdem teljesen úgy néz ki, mint a kapor és úgy is használható. Virágzik, és a virágjában lesz az édesköménymag, amit ősszel ki lehet szedegetni belőle.
    Szóval fitotékákban találsz magot. :)

    VálaszTörlés
  2. Neked is szép reggelt(napot) Duende :)

    Felhívtam a városunkban egy natúraboltot vagy mi az és lehet ott kapni, úgyhogy éljen, lesz édesköményes kolbász is, az igazság az, hogy nem tudtam várni és tegnap délután csináltam amolyan magyarosfélét, isteni lett, úgyhogy ezer hála és köszönet a leírásért meg a módszerért :)

    VálaszTörlés
  3. Igazán nincs mit! :)

    Kíváncsian várom hogy sikerül a következő DNK kenyered! :)

    VálaszTörlés
  4. én akkor láttam utoljára édesköményt (magot), amikor a patikus elém tette Kornél 1 hónapos korában a hasfájására egy helyes kis papírtasakban :) őszintén örülök, hogy azóta sem kellett vennem, bár többször szemeztem a gumós formájával már...

    VálaszTörlés